Fekete pont

Amikor arcon csap a valóság. A Fekete pont az összes képkockájából ontja a magyar iskolák összes problémáját. Fájdalmas nézni, ugyanis az embernek a saját emlékei jutnak az eszébe, a múlt évezredből ottmaradt padok, a kréta csikorgása a táblán, és az a hangulat amikor még 5. osztályba jártunk. 

A film tükröt mutat a mai oktatási rendszernek, és milyen jól teszi ezt. Milyen az a tükörkép amit kapunk? Szomorú. Eszembe jut, amikor az évnyitón számomra teljesen értelmetlen beszédeket kellett hallgatnom a 40 fokban az udvaron. Hallgatni a hamis énekeket, és semmi mást nem várni, csak a testnevelés órán a focizást. Ebben a filmben ezt látom. 

Egy tízéves fiú, Palkó (Paul Mátis) hazatérve Berlinből, szembe találja magát ezzel a struktúrával. A fiatal színész fiú tökéletesen alakítja a magába zárkózott, csendes különcöt. A pályakezdő Juci néni (Mészöly Anna), aki szintén egy ,,kívülálló”, csak a tanárok között, kimondatlanul is, de megtalálja a kapcsolódási pontot Palkóval. Egy motivált tanárt könnyedén tesznek tönkre lelkileg, mert ő nem abban hisz, amiben mindenki más. Valódi tudást szeretne átadni, ráadásul úgy, hogy a diákjai ebben megtalálják az élvezetet. 

Az üveg mögött lévő méh, ami próbál kiszabadulni, vagy a fára felmászott főszereplőnk, ahogy próbál kinézni a magasban a levelek közül, mindenki feje felett. Nem bízom a fantáziájukra, hogy ezek a csodás metaforák, hogyan végződnek. A méhet a gondnok lecsapja, a fát kivágják, és feldarabolják. 

Sokszor elnyújtott vágóképek, és egy igen hosszú jelenetsor miatt azt érezhetjük, hogy a film kicsit el lett nyújtva. Sokszor libabőrösen ültem a székben, de ami a legnagyobb tanulsága volt a filmnek számomra, hogy ahogy most működik ez az iskolai rendszer az nem, hogy előre visz, hanem kettesével lépked vissza.