A szer

Ez a film az elborzadás, és az undor tökéletes mintaképe. Nehezen néztem végig a 142 percet mozgolódás és a plafon nézése nélkül. 

Az alapkoncepció kifejezetten megfogott. A saját testünk elfogadása, az öregedés feldolgozása jó témának bizonyul. A közeli makro képek igen hatásosak tudnak lenni. Egy tűt nézni, ahogy beleszúródik az emberi bőr alá, és közben tökéletesen látni az utolsó utáni ráncot és bőrhibát, ez irgalmatlanul jól mutat. De ha sok ilyen képkockát látunk, kevés idő alatt, könnyen érezhetjük, hogy ötlethiányban szenvedtek a film készítői. 

Az egykori hollywoodi filmsztár, aki már a tv műsoroknak sem kell, ebben a helyzetben találja magát. Nem tud megbirkózni a rivaldafényből való kikerüléssel. A szer ezen segít. Egy drog, ami létrehozza a saját magunk jobb változatát. Szebbet, okosabbat, fiatalabbat. Csupán annyi a kitétel, hogy egy hét jut az egyik énnek, egy hét pedig a másiknak. Végtérre is ugyanaz az ember csak két testben. Ha ez a balance felborul, viszonylag könnyű kitalálni, hogy valamiféle gond adódni. Az a nagy kérdés, hogy hogyan lehet elvárni, egy embertől, hogy fenntartsa az egyensúlyt, aki egész életében sztár akart lenni? Minden spoiler nélkül tudom mondani, hogy sehogy. Így leírva, még mindig tetszik a film története. Aztán valahogy egy óra után elkattant a film. 

Mintha tényleg csak az számított volna, hogy az ember kényelmetlenül érezze magát a székben. A látványvilág elég steril, de az idő előrehaladtával, ez rohamos mértékkel változik.  Minden egyre véresebb, kendőzetlenebb. Egy igen érdekesen induló filmből sikerült kihozni a legkevesebbet. Értelmetlen vérengzésbe torkollott, és milyen kár érte.